Shiege többfunkciós kés Moto mestertől

Többfunkciós ez a gyönyörű „gésa”. Mert, hogy Sekiből,a japán késparadicsomból jött. Seki olyan központja a japán késművességnek, mint a német Solingen, a svéd Mora, vagy az orosz Tula.

 Több funkció

Ez a kés átmenetet képez egy harci kés és egy normál tábori kés között. Majdnem középen áll a két kategória között. Klasszikus példaként a US MC Fighting-Utility a hajszálpontos középút. Épp most láttam egy pilóta vállán a KA-BAR-t Black Hauk down című filmben. A film remek. Egy megdöbbentő hiba. C 130 Spectra „hadihajókról” (sic) beszélnek benne. Hát kérem a Spectra repülőgép. Egy repülő tüzelőállás, iszonyatos hatású fegyverekkel. Többek között egy ágyúval. Sajnálatos hiba egy ilyen jó filmben.

A mi japán csodánk inkább harci kés, ha nem is ellentmondások nélkül. Kompromisszumok terméke, s ez azt jelenti, hogy mindenre jó, de semmire sem igazán. Félreértés ne essék, ez nem baj. Ez jó tulajdonság is lehet. A világon számos elsőrangú ipari termék, az életünk sok csodás pillanata kompromisszum eredménye.

 A kétélű kés és annak hegye

A csuda tudja, milyen hegy! Habár nem szimmetrikus, de szívem szerint, átgondolva a dolgokat, lándzsa hegynek mondanám. Ez egy elsőrangú harci hegy, főleg, ha kétélű. Nem tudom érdekli-e az olvasót, hogy hogyan vélekedett a kétélű késekről a világ legnagyobb késharc tekintélye, a második világháború híres kiképzője, a néha Rex Applegate ezredes, aki börtönöket is felkeresett mesterségbeli tudását fejleszteni? Mindegy, idézem. A harcikések a legtöbbször keskeny, hosszú pengéjű, kétélű, gyémánt vagy domború keresztmetszetű fegyverek. Ennek több haszna is van. „A dupla élek jelentősen tudják csökkenteni egy rosszul kiszámított vágás vagy szúrás miatti időveszteséget. A másik éllel gyorsan lehet cselekedni még mielőtt a cél elmozdulna eredeti helyzetéből, vagy veszélyes ellentámadást intézhetne ellenünk. Például ha néhány centiméterrel elvétünk egy szúrást az ellenség kinyújtott karja mellett, könnyedén megvághatjuk csuklónk gyors horizontális, vagy vertikális irányú elmozdításával a kés valamely élével. A kétélű kés használata segíthet kompenzálni azokat a gondokat is, melyek a kés fordított fogásából adódnak. Bár a késharcra készülve gyakoroljuk a gyors fogásváltásokat, azonban stresszes állapotban könnyen lejthetjük a fegyvert, ami végzetes lehet. A kétélű penge pillanatokon belül teszi lehetővé a tenyeres és fonák vágást. Előnye az is, hogy az ellenfél nem ragadhatja meg, vagy térítheti el puszta kézzel  a kést, mert annak alsó és felső része is súlyos kézsérülést okozhat. A kést tartó kezünk lefogására irányuló támadást is könnyű elhárítani a csukló elmozdításával és a támadó kezének megvágásával valamely él segítségével. A penge lehetővé teszi azt is, hogy egy gyors, meglepő szúrás hatását a kés mozgatásával fokozzuk kimélyítve, megnagyobbítva a sebcsatornát. Nagy előnye, a rendkívüli pontosság, amellyel hegyét irányítani lehet. Az egyélű kés hegye nincs a penge középvonalában, ezért nehéz vele hajszálpontos szúrásokat végrehajtani. A kétélű késsel és sok gyakorlással könnyedén el lehet találni olyan pontcélt, mint egy ing gombja, egy zsinóron lógó gyűrű, vagy a levegőbe feldobott aprópénzt.”

A mi késünk…

A mi késünk igencsak rafinált megoldást alkalmaz. A kés oldalpalástjának felső egyharmadától köszörültek egy fokélt. Ez majdnem éles. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy simán csusszan be a célba, de munka közben még rátehetjük az újunkat. Fonák vágásnál nem vág, de elég éles ahhoz, hogy hasítson. Jó kis megoldás, mi? Található továbbá egy finom vércsatorna a pengén. Mint tudjuk ez nem „vércsatorna”. Kardoknál könnyíti és stabilizálja a pengét. Késeknél pedig segíti a könnyebb kihúzást, mivel levegőt juttat a sebbe. A tapasztalatok szerint a megszúrt test olyan erővel szorítja a pengéket, hogy gyakran a fegyverre erősített szuronyt sem tudták kihúzni. A bevezető él a penge palástjának 2/3-ig felköszörült, onnan indul egy majdnem markolatig érő majdnem fokél (mivel majdnem éles). A stabilizáló elem, avagy tükör (a penge markolat előtti téglalap keresztmetszetű élezetlen része) elég nagy ahhoz, hogy rá lehessen fogni (18mm hosszú) faragásnál, habár én ezt a fogást nem szeretem, de ez Moto mestert Sekiben nem igazán érdekli

Érdemes megfigyelni a köszörülés mesteri ívét a tükörnél és a fok markolat közeli részénél. Funkciója a kés „harmonikus bevezetése a céltárgyba”, ezzel növelve kés szúrási hosszát. Én itt finomkodom a „céltárgy” kifejezéssel, holott, arról van szó, hogy valakit jól meglehessen szúrni.

Újra hangsúlyozom ez virtuális képesség. A késsel való támadás, védelem egy szűk társadalmi réteg jellemzője. A kriminalisztika szerint mi nem tartozunk oda. Lehet késsel elrettenteni, de tudni kell, hogy kés elővétele kés elővételét vonja maga után. Márpedig Richard Marchinko szerint bárhogy teszi-veszi magát az ember, késharcban megsérül. Lehet még kutya támadás ellen használni, de régen rossz, ha egy kutya kés közelbe kerül. Tekerjünk egy vastag ruhát bal karunkra, kínáljuk fel a dögnek és szúrjuk vágjuk, ahol tudjuk. Hát…

A tükörfényesre polírozott penge AUS-8 acélból készült, amely 0,70-0,75% szenet, 13-14,50 krómot, 0,50 mangánt, 0,1-0,31 molibdént, 0,49 nikkelt, 1 sziliciumot, 0,03 rezet, 0,10-0,27 vanádiumot tartalmazó rozsdaálló ötvözet, melyet 59-60 Rc-re szoktak hőkezelni.

Markolat

Csodás! Félkontúros, kiemelkedő markolattüskés. Vagyis, alul zárt a markolat, felül pedig 1mm-rel kiemelkedik belőle a markolattüske. Ritka megoldás. Gyakorlatilag egy U alakú markolat van ráhúzva a tüskére. Habár szögletes,  jó fogást ad. Kerresztmetszete téglalap formájú,melynek sarkai nem lekerekítettek, hanem szögben, sarkosan leköszörültek. Tudnunk kell, a kéz nagyon jól alkalmazkodik a markolatok eltérő formáihoz, habár van ideális és rossz nyél. Elől a megszokott mutatóujj vájat. Jó! Felül egy hatásos, 5 vájatos mutatóujj támassz. Jó! Hátul 5 vájatos hüvelykujj párna támasz. Jó! Markolatszíj furat. Jó! A markolt gombon egy törővég. Gyenge megoldás, mint a harmat. Túl kicsi. Alig emelkedik ki. Mindemellett a szögben záródó, enyhén sarkos, hegyes markolatgomb alkalmas akupunktúrás pontok nyomására, ütésre.

Van egy szinte láthatatlan kifinomult, rafinált része a markolatnak. A hüvelykujj támasz alatt, enyhe lefelé hajló ívet vet a markolathéj (nézzék csak meg). Ez azért van, hogy hüvelykujj begyünk akadály nélkül, teljes erővel ráfeszülhessen a támaszra. Zseniális.

A fegyver súlypontja ideális. Pontosan a mutatóujj vájatnél van.

A késhez csodás fekete skandináv stílusú bőrtok tartozik, melyben lazán, könnyen kezelhetően, de stabilan nyugszik a kés. Kérdés, hogy később nem lazul-e ki túlságosan. Bár elég mélyen ül ahhoz, hogy ne vesszen el.

Összegzés

A kés gyönyörű. Kompromisszumokkal egyformán jó önvédelemre és munkára. Kifejezetten jól dobható. Hiba. Harci kés kézvédő keresztvas nélkül aligha képzelhető el, mert törvényszerűen sérülést okoz a döfésnél előrecsúszó kéz. Súlytani közepesen lehet vele. Borotvaként vágja szőrt, nem „baba popsi”, enyhén húz (ez még a kiváló kategória). Megkapaszkodó képessége, irányíthatósága közepesnél kicsit jobb. Ezzel belefutottunk abba a klasszikus ellentmondásba, hogy van egy borotvaéles késünk, mégsem tudunk vele professzionálisan faragni. Képességei nagyjából a KA-BAR-éval egyeznek. Elsősorban ínyenceknek, gyűjtőknek ajánlom, illetve azoknak, akik egy jó harci és tábori kést egyszerre kívánnak.

Kés hossza 250mm
Szúrási hossz 13,3mm
Vágási hossz 12,5mm
Penge legnagyobb szélessége 28mm
Penge legnagyobb vastagsága 4,5mm
Markolat legnagyobb vastagsága 15mm
Markolat legnagyobb szélessége 2,8mm

Makrai „Ales” Tibor István

Megjelenet a Kaliber 2007 Október (114.) számában.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás