Elzárkózási gyakotlat egy Fejér megyei iskolában

Elzárkózás?!

Viszonylag ritkán látjuk vagy halljuk az elzárkózásra való felszólítást a hírekben, holott hazánkban szinte havonta egyszer előfordul olyan helyzet, amikor egy ipari balesetnél vagy az ahhoz kapcsolódó tűzeset miatt a környéken elzárkózást rendelnek el.

Az átlagember az elzárkózást leginkább filmekből ismeri, ilyen mozifilm volt például a 2006.-os „Otthon, biztonságban” című film. Az idősebbek pedig a 1991.-es Öböl háború idejéből emlékezhetnek olyan híradó részletekre, amikben azt mutatták be, hogy az izraeli lakosságot a SCUD veszély miatt elzárkózásra szólítják fel.

Magyarországon az egyik legutolsó ilyen eset a 2017. áprilisi Budaörsön a gyógyszer raktárban bekövetkezett tűzeset miatt történt. Bár a folyamatos mérések semmilyen mérgező anyag a levegőbe kerülését nem mutatták ki, mégis elrendelték az elzárkózást. Ezt sajnos néhány a közelben lévő cég egyáltalán nem vette figyelembe (vagy meg sem kapták az erre vonatkozó felhívást), ezért több száz dolgozót és vásárlót tereltek ki például egy közeli bevásárló központból.

Mi is az-az elzárkózás?

Az elzárkózást akkor rendelik el, ha egy esemény miatt a légkörbe az egészségre káros szennyező anyag kerül, vagy kerülhet és az adott területről a kitelítés az idő rövidsége miatt nem lehetséges. Az ilyen jellegű elzárkózások általában nem tartanak 1-2 óránál tovább, de extrém esetben akár több napig is eltarthatnak. Ilyen eset lehet például az atomtámadás után lévő kicsapódás veszély miatti elzárkózás, vagy az e miatt kialakult rádió aktív felhő terjedése miatti elzárkózás. Egy vélt vagy valós piszkos bombával végrehajtott támadásnál is elzárkózást rendel el a katasztrófavédelem.

Honnan tudom, hogy meg kell kezdeni az elzárkózást és mit kell ilyen esetben tenni?

Az elzárkózást az úgynevezett katasztrófariadó jel meghallásakor meg kell kezdeni, ez 120 másodpercig tartó váltakozó hangmagasságú folyamatos szirénahang. Rádió illetve televíziós bejelentés esetén pedig a következő szöveggel történik:

ADÁSUNKAT MEGSZAKITJUK !
ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK !
FIGYELEM ! FIGYELEM!
…………..TELEPÜLÉS
…………..TELEPÜLÉS
KATASZTRÓFARIADÓ ! / A katasztrófa típusának meghatározása /
KATASZTRÓFARIADÓ ! / A katasztrófa típusának meghatározása /

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Az elzárkózás lényege, hogy az ajtók és ablakok bezárása és az esetleges szellőző rendszer, illetve klíma berendezések kikapcsolása után egy alacsony légcseréjű helyiségben tudjuk átvészelni azt az időszakot, amíg a légkörbe került szennyeződés el nem tűnik, vagy az egészségügyi határérték alá nem csökken. Mivel ilyenkor a testünk elkezdi, felhasználni a levegőben található oxigént ezért a nyílt lánggal működő berendezéseket azonnal ki kell kapcsolnunk. Természetesen ilyen esetben a dohányzást mellőzzük.

Mik a további teendők?

Ha a nyílászárók és ajtók réseinél huzatot érzünk, tegyünk oda vizes plédet, vagy takarót. Ezeket ne hagyjuk kiszáradni! Amennyiben rendelkezésre áll nagyméretű szemetes zsák, vágjuk azt a nyílászáróknak méreténél nagyobbra és ragasztó szalaggal rögzítsük őket oda.

Elzárkózási gyakotlat egy Fejér megyei iskolában

Ha van, kádunk töltsük fel azt vízzel, illetve minden olyan edényt és flakont, amiben biztonságosan és szennyeződésmentesen tudjuk azt tárolni. Ha rendelkezünk ivóvíz tartalékkal, akkor is tegyük meg ezt a lépést.

Készüljünk az elektromos hálózat esetleges meghibásodására, vagy időszakos kikapcsolása miatti áramszünetre. Keressük meg zseblámpáinkat, elzárkózás közben lehetőleg ne használjunk gyertyát, olajmécsest és hasonló nyílt lánggal működő világító eszközöket.

Az épületet csak kényszerhelyzetben hagyjuk el, mivel a légkörben még lehetnek, szennyező anyagok ezért óvjuk magunkat. Viszonylag keveseknek van otthon gázálarc, vagy ha van is otthon, akkor az pl.: egyáltalán nem használható csecsemőknél, vagy kisgyermekeknél. Használjunk vizes rongyot, vagy vizes törülközőt, tegyük ezt a szánk és az orrunk elé és ezen keresztül lélegezzünk.

Figyeljük a TV illetve a rádióadásokat. Hazánkban a Kossuth rádió 540 kHz-es illetve a helyi rádiókban kell tájékoztatni a lakosságot az elzárkózás megszüntetéséről, vagy az esetlegesen megindított kitelepítésről és a további teendőkről, információkról.

Az elzárkózás feloldását szirénahang is jelzi, Kétszer egymásután megismételt 3o másodpercig tartó egyenletes hangmagasságú szirénahang, a jelzések között 30 másodperces szünetekkel. Rádió vagy televízió műsorban a következő szöveg hangzik el:

ADÁSUNKAT MEGSZAKITJUK !
ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK !
FIGYELEM ! FIGYELEM!
…………..TELEPÜLÉS
…………. TELEPÜLÉS
KATASZTRÓFARIADÓ ELMÚLT !

A fentebb említett budaörsi raktártűznél az elzárkózás megszűnését a katasztrófavédelem a facebook oldalán is közölte.

Elzarkózás visszavonása Facebook-on

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás