Win32/Industroyer

Az elektromos hálózatokat támadó számítógépes vírusra figyelmeztetnek

Az ESET kutatói néhány nappal ezelőtt a welivesecurity.com-on hívták fel a figyelmet a Win32/Industroyer elnevezésű vírusra, amely kifejezetten az elektromos hálózatokat felügyelő számítógépes rendszereket támadja. A vírus kísértetéjesen hasonlít a 2016 év végén Ukrajnában használt vírusra, ami 250 ezer háztartásban okozott áramszünetet.

Fontos kiegészítő információ az is, hogy a vírus nem csak az elektromos hálózatokat támadja (képes átvenni az irányítást a megszakítók felett) hanem szinte minden kritikus infrastrukturális létesítményben használt rendszert megfertőz. Köztük a víz és gáz szállítási rendszerek eszközeit is. Mivel ezeket az eszközöket csak néhány évente cserélik, illetve frissítik ezért jó pár olyan jellegű befoltozatlan hiba van bennük, amit a vírus ki tud használni.

Az egész nagyon hasonlít a 2016-ban megjelent, Marc Elsberg által írt Blackout – Holnap már túl késő könyv forgatókönyvéhez. A „SHTF – Amikor sz*r kerül a ventillátorba” című cikkünkben már említettük, hogy a kritikus infrastruktúrák közül az elektromos hálózat megbénítása / megszűnése jelentené összességében a legnagyobb problémát, ami egy hatalmas dominó effektust idézne elő. Egy ilyen jellegű támadás után egy ország lakosságának élete csak hónapokkal később tudna visszaállni a megszokott mederbe.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás