Tegnap este futótűzként terjedt az interneten, hogy késelés történt Budapesten egy plázában, az első cikk még nem említette a Westend-et, de a többi már igen. Nem sokkal éjfél után a rendőrség nyilvánosságra hozta a biztonsági kamera felvételét, amin jól látszódik, hogy a támadó bal kezében boxer jobb kezében pedig egy kés található.
Mindez egy olyan plázában, ami a korábbi hírek szerint TEK által is kiemelten védett a Nyugati pályaudvar közelsége miatt. Ráadásul maga a szóváltás (amit a rendőrségi hírekben oly gyakran előforduló kiváltó ok) már felfegyverkezve történt meg, ami a biztonsági kamera felvételén jól látszódik. Mindeközben pedig akár több szár ember sétálhatott el a tettes mellett úgy, hogy semmit sem tett.
Ez a közöny lenne az állampolgárok részéről a megoldás egy olyan időszakban, amikor folyamatosan terrortámadások történnek nyugat Európában? Persze nagyon könnyű azt mondani, hogy mi itthon ettől mi védve vagyunk, mi biztonságban vagyunk. De mégis mit várunk el az emberektől, ha egy ilyen esetben sem tesznek semmi? Miért nem jelezte valaki a sétálgatók közül a legközelebbi őrnek, hogy történik valami? Hol volt az eset történése közben a biztonsági szolgálat?
Hogy jutottunk odáig, hogy teljesen kihalt a kor emberéből a túlélési ösztön és felülírta a már-már zombi filmekre hasonlító járkálás telefonnal a kezében? Mert feltételezem, hogy senkinek sem tűnt fel az, hogy egy férfi késsel a kezében áll egy bevásárló központban… Igen tudom, már nem harcolunk dárdákkal, a farkasokkal miközben azok éppen a kínkeservesen megszerzett zsákmányunkat akarják elmarni előlünk, egy új, sokak által biztonságosnak tartott korba léptünk. Igen, ám de ebben a korban egyre inkább újra farkas törvények kezdenek uralkodni!
Minek kell történnie ahhoz, hogy odafigyeljünk egymásra? Hogy tegyünk is valamit embertársaink és saját magunk biztonsága érdekében? És ne azt várjuk, hogy mások majd megteszik ezt helyettünk? Persze elképzelhető, hogy tényleg csak a paranoiások maradnak életben, és ez egyfajta természetes kiválasztódás… Ha igen akkor én nem szeretnék senkinek sem az útjában állni, miközben a vesztébe rohan, hiszen mindenki saját maga rendelkezik az élete felett… De tényleg ez a legjobb megoldás?
Juhász Ákos
„A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”
Edmund Burke