Önvédelem a tömegközlekedésben

Ha nem muszáj, ne menj egyedül!

Bármennyire is elcsépelt tanács, de egy csoport pontosan azért kevésbé sebezhető, mert több, akár védekezni is képes tagból állhat. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy magányosan sétáló embert támadnak meg, mint egy több emberből álló csoportot. Ennek felismeréseként Győrben alakult meg tavaly tavasszal az első „Kísérőt kérek” elnevezésű csoport a Facebook-on ahol önkéntesek vállalkoznak arra, hogy igény esetén a későn végzőket hazakísérjék akár egészen a lakásukig. (A győri csoport időközben megszűnt.) Nyáron pedig megalakult a budapesti Facebook csoport is, ha sehogy sem tudjuk megoldani azt, hogy ne egyedül közlekedjünk (főleg késői időpontban) akkor nyugodtan nézzünk körül az ilyen csoportokban. Kísérőnek ugyanis csak előzetes szűrésen átesettek jelentkezhetnek, ezzel is igyekeznek csökkenteni a visszaélések esélyét.

Zene füleimnek, vagyis inkább mégsem…

Nagyon sokan követik el azt a hibát, hogy sétálás, futás vagy tömegközlekedés közben fülhallgatóval zenét vagy rádiót hallgatnak. Ezzel két probléma van, egyrészt az egyik leghasznosabb érzékszervünkről mondunk le, tehát nem halljuk a támadásra utaló lépteket a hátunk mögött, sőt elnyomjuk a közlekedés zaját is, ami balesetveszélyes. Ráadásul könnyen magunkra terelhetjük a bűnözők figyelmét a nagy értékűnek tűnő készülékekkel. Igaz ez a tömegközlekedési eszközökön maguk elé bambán bámuló és mobiltelefonjukat veszettül nyomkodó fiatalokra is. Az elmúlt időszakban többször fordult elő olyan eset, hogy egy megállóban álló járművön egyszerűen kitépték a delikvens kezéből a nagy értékű telefonját (vagy a nyakában jól láthatóan, már-már hivalkodóan elhelyezett arany vagy annak tűnő nyakláncot) és az utolsó pillanatban leugrottak és elmenekültek.

Ha tömegközlekedünk

Amennyiben tömegközlekedéssel utazunk, kerüljük a buszok és villamosok hátsó üléseit. Ekkor vagyunk ugyanis a legtávolabb a vezetőtől, illetve így esünk ki legjobban a látószögéből amennyiben a busz vagy villamos nincs bekamerázva. Ha be van, néha az sem segít hiszen a sofőrnek az utat is néznie kell. Tömegközlekedési eszközön történt támadás esetén használjuk akár az ott található eszközöket is. Sosem árt rápillantanunk a tűzoltó készülékre (buszokon például jellemzően a sofőr mögötti ülés közelében található) vagy az ablaktörő kalapácsra. Ha tudjuk hol vannak máris két nagyon hatásos eszköz helyzetét is ismerjük, amiket szükség esetén megszerezhetünk, hogy egy esetleges támadást elhárítsunk. Az ablaktörő kalapács természetesen baleset esetén a menekülésünket is elősegítheti, ahogy tűz esetén a tűzoltó készülékre is szükségünk lehet. Németországban nyáron, a vonaton baltával és késsel támadó fiatal dzsihádista támadását akár a vonaton lévő tűzoltó készülék használatával is meg lehetett volna állítani. Gyakorlatilag csak le kellett volna fújni vele, majd pedig leteperni, vagy lecsapni a palackkal.

Juhász Ákos

Megjelent a Kaliber magazin 2017 Március-i (227.) számában.

X

Pin It on Pinterest

X
Share This