Veszélyhelyzeti Értesítési Szolgáltatás [VÉSZ] teszt
Mint a megújult VÉSZ alkalmazás bejelentésekor ígértem, elkészült a megújult alkalmazás tesztje. A teszt során egy LK K8-as Andorid-os mobiltelefonnal és egy Xiaomi Mi Band (okos) karkötővel teszteltem.
Mi is az a VÉSZ?
A VÉSZ a katasztrófavédelem által 2013-ban elindított szolgáltatás, ami 2014 januárja óta fut éles üzemben. Értesülhetünk róla a „környezetünkben” található balesetekről, tűzesetekről, a frissített verzióban ezen kívül meteorológiai riasztásokat és a TEK esetleges közlendőit is tartalmazza. Ez utóbbinak a hazai tesztelésére remélem, sosem kerül sor.
Az új verzió megjelenésével a korábbi program verzió már nem használható, annak frissítése szükséges ahhoz, hogy továbbra is használni tudjuk az alkalmazást. Miért fontos ezt kiemelni? Azért mert a korábbi verzióban be lehetett állítani, hogy a pozíciónk közelében lévő eseményekről kapjunk csak értesítést. A program verzió jelenleg csak megyére tudja szűrni az eseményeket, reméljük, ezt hamarosan kijavítják, mert emiatt valószínűleg kevesebben fogják állandó jelleggel használni.
Ha érkezik egy friss riasztás, akkor azt a nyitó oldalon láthatjuk, külön kategóriák szerint csoportosítva. Az esemény térképre kattintva az aktív (még meg nem tekintett) riasztások egy zoom-olható térképen kerülnek feltüntetésre, aminek a bal oldalán kis méretben található az esemény lista. Ezt az elrendezést nem tekintem a legjobb megoldásnak, sajnos nehezen áttekinthető. Nagy valószínűséggel egy gyengén látó személy nehézkesen tudná használni, maga a program nem nagyítható csak a térkép.
Ha az eseményre kattintunk, akkor láthatjuk az esemény rövid leírását, a jobb alsó sarokban lévő ikonra kattintva pedig megjeleni a korábbi verzióban nem elérhető Megosztás-i lehetőség. Itt van egyébként elrejtve az esemény törlésére szolgáló (Kuka) ikon is. A megosztásra való kattintás után a készülék megszokott kezelő felülete fogad, ezt emiatt nem szeretném részletezni. Írhatunk bármilyen megjegyzést a megosztott tartalomhoz, értelemszerűen annyit, amennyit a szolgáltatás enged.
A tesztben Facebook-on osztottam meg egy eseményt, a képen jól látszódik, hogy amennyiben nem írunk semmilyen megjegyzést úgy arról, hogy mit osztottunk meg egyáltalán nem lehet tájékozódni, csak ha rákattintunk a linkre. Ez egy elég komoly hiba, hiszen viszonylag egyszerűen a szövegből generált META leírással meg tudnák ez oldani a katasztrófavédelem weboldalán.
És megérkeztünk az alkalmazás legnagyobb problémájához, illetve ez nem is pontosan az alkalmazás hibája, hanem a katasztrofavedelem.hu-é, mégpedig az, hogy nem mobilbarát. Mivel egyre többen használnak mobiltelefont elsődlegesen az asztali számítógép vagy laptop helyett ezért szó szerint katasztrofális párosítás, amikor egy mobilos alkalmazás egy olyan oldal linkjét osztja meg, ami mobilról nehézkesen olvasható.
Értékelés
Maga a kezdeményezés évekkel ezelőtt is nagyon jó volt, viszont mivel jelenleg nem lehet tartózkodási pozícióra szűrni az esemény értesítéseket ezért nagyon úgy gondolom sokan lesznek akik frissítés után inkább eltávolítják az alkalmazást. Jelen állapotában leginkább egy riporternek lehet hasznos a program aki azonnal szeretné tudni, hogy egy adott megyében hol, mi történik. Pontosan emiatt a probléma miatt egyáltalán nem alkalmas arra, hogy egy magánszemély a közvetlen környezetében lévő eseményekről rövid időn belül tudomást szerezzen.
Pozitívumok:
- Kibővült esemény típusok
- Könnyen meg tudjuk osztani a riasztás az ismerőseink között
- Az értesítések működnek okos karkötővel is (Amennyiben beállítjuk, értesítés esetén a karkötő rezeg)
Negatívumok:
- Nem lehet aktuális pozícióra szűrni az esemény értesítéseket
- A megosztás nem tartalmaz semmilyen „előnézetet”, a tartalmát csak akkor lehet látni ha megnyitják a megosztott linket
- A Katasztrófavédelem weboldala nem mobilbarát, ezért a megosztott esemény telefonról csak nehezen olvasható