Egy időben már majdnem kihalni tűnt a késes szakma. A termékek kategóriája szinte csak a zsebkésekre szűkült. Persze a különböző üzemekben megindult a fusizás. A harckocsiezredben például, ahol pályámat kezdtem a lánctagokat összekapcsoló szegecsekből kovácsoltak pengét. Állítólag nem is rosszat.
Napjaink széles skálája
Ma már rendkívül széles skálán készítenek késeket. Léteznek a gyönyörű hagyományos termékek, melyek akár évszázada fémjelzik a hazai stílust. Szerencsére van mester, aki tudományos kíváncsisággal kutatja, és nagyszerű minőségben elkészíti ezeket a remekeket.
A késművesség egy viszonylag új irányzata hazánkban az a kés, ami tulajdonképpen már nem kés. Kifejezett műalkotás. Ára, értéke hatalmas és csak tátott szájjal nézi az ember az anyagok, forma tobzódását. Ezekkel egy szelet kenyeret sem vágunk le, de nem is erről szólnak. Igazi műtárgyak. Csodálni kell őket.
Mivel viszonylag könnyű egyszerű gépeket beszerezni a sor másik végén, a szívemnek oly kedves amatőrök állnak, akik sufniba, konyhába fabrikálják késeiket, s meglepően jókat. Acélt lehet kapni, van, ahol megedzik, ettől kezdve fantázia, ügyesség és szorgalom kérdése a dolog. Hajrá!
Szép és működik
S van egy olyan kategória, amit nagyon sokra tartok. Nos, ez is ékszer. A forma nemessége, a felhasznált anyagok minősége, a mesteri, bocsánat – művészi kidolgozás. Ékszer olyan értelemben, hogy értékes műalkotásként vitrinben tartható. De van ennek egy másik oldala is. Kicsit messzebbről indítva mondanivalómat, sok-sok évvel ezelőtt (azt hiszem 1996-ban) elmentem egy íjászboltba, hogy vegyek a csigás íjat. Na ebből íj nem lett, mert „rám sóztak” egy, akkor hazánkban szokatlan fekete kést. A festése kicsit sérült volt, s ezért olcsóbban adták. Talán 16 000 Ft-ért. Azért volt hibás a bevonat, mert a fokéllel, tesztként odasóztak egy satunak?! Nos, Ő volt a Recon Scout. Fogalmam nem volt, hogy mit veszek, ha kést, akkor inkább egy Cold Steel tantót akartam. Legalább egy évig nem mertem használni, mert sérülhet, kophat. Fogalmam nem volt akkor még a késekről. Az összes haver rajtam röhögött, hogy egy nagy kést hordok az erdőben, de csak azért, hogy ne fújjon el a szél. Ma már tudom, hogy mit bírnak a kések szakszerű kézben. Mindent! Kapaszkodjon meg az olvasó: minden ellenkező véleménnyel szemben akár konzervet is lehet vele bontani. Saját szememmel többször láttam csavart kettévágni (8-ast!!) úgy, hogy az élen semmi nem látszik. Ceglédi késes barátaim mutatták meg (Hörömpő és Palásti mester). Persze a kés nem erre való, de többet bír, mint gondolnánk. A hangsúly ugyanis a kézen van, amely vezeti a kést. Ezt a csavar átvágást magam sem merném megtenni, ugyanis nagyon tapasztalt kéz, és finom érzék kell hozzá.
Elnézést a hosszú bevezetőért. Azt akartam ezzel elmondani, hogy ez a csodás ékszerkés kategória az erdőben, a vadász övén is ékszer. Bátran lehet vele dolgozni. Úgy készült, hogy a képezet gyűjtő vitrinének dísze legyen, de ha egy vadász felkapja és valóban fel akar vele bontani egy szarvast, működik a dolog. Nem is akárhogy, mint majd az adatok mutatják.
Debreceni Sanyi
A Szarvasbontó Vadászkés készítője Debreceni Sanyi barátom, 1951-ben született. Miskolcon él és alkot. Eredeti szakmai végzettségét tekintve gépszerelőnek tanult. Ha valaki az életben találkozik vele, azonnal sejti, hogy nehézatlétikával is foglalkozott. Valóban. Súlyemelő volt. A Testnevelési Egyetemen elvégezte a súlyemelő szakedző szakot. Népi iparművészként olyan neves személyeknek készített vadászkéseket, mint Fodor Lajos tábornok volt vezérkari főnök, Szász Endre festőművész, Polt Péter főügyész, vagy Stohl András színművész. Alkotásai szinte minden neves gyűjtőnél megtalálhatók. Pályáját többek között a 2004-es és 2005-ös Magyar Kézműves Remek Pályázat különdíja, vagy a Brno-i International Knife Show különdíja jelzi. Hitvallása, hogy alkotásaival örömet szerezzen azoknak az embereknek, akik tisztelik e késeket.
A Szarvasbontó penge
A megdöbbentő szépségű penge Japánból jött. Hattori Cowry-Y, szendvicsdamaszt. A damaszkolt pengét azért szeretem, mert nem halott anyag, él, táncol, hullámzik. Olyan, mint a tűz, vagy a folyóvíz melyet sose un meg nézni az ember. Egy igazi késmániás, ha rosszkedve van, kézbe vesz a damaszkolt pengét és a hullám vonalak megnyugtatják lelkét.
A konkáv élezésű acél 64HRC kemény!!! Az, hogy elképesztően eltartó: biztos. Sajnos nem tudtam megnézni újrafenhetőségét. A kettőt összevetve lehet igazi képet alkotni egy pengéről. Az edzést a Pénzverdében egyénileg végezték olajban hűtve. Mindenesetre kipróbáltam volna ezt a remekművet, de ez lehetetlen. Azt azért érzi az ember, hogy súlypontja tökéletes és, hogy menni akar. Ezt úgy értem, hogy érezhetően egy finom metszéssel már vágná a bőrt. Szaladna. A konkáv bevezető él különösen alkalmas vadász használatra.
Markolat
Igazán tetszik. Viszonylag keskeny (ami közepes méretű tenyeremnek kiváló), s teljesen megfelel a Muszasi felfogásának. Muszasi, mindenidők leghíresebb japán kardforgatója a XVII. Század középen írta meg alapművét, A szamuráj útját. A hosszú kard fogásáról írt szavai teljesen érvényesek a késre is: „a hüvelyk és mutatóujjban lazaságot kell érezned, a középső ujjad ne legyen se laza, se feszes. A gyűrűs- és a kisujj azonban szorosan fognak.”
A Szarvasbontó markolatgomb felé keskenyedő, finom ujjvájatokkal ellátott kecses markolata tökéletesen biztosítja e fogást.
E markolat azonban nem csak ergonómiailag tökéletes. Anyaga tömör, nagyon nemes fa, Grenadil. A markolattüskéhez a markolathéjakat a méregdrága, de csodás, 0,64-es mozaik szegecsek kapcsolják. Sőt, a markolatszíj furata is egy 0,95-ös dísz szegecs.
A nikkel szilver előke díszvésésében a tulajdonos megrendelő monogramjának betűi fűződnek az egyik oldalon össze. A másik oldalon vadászias veret van. E dombormű a kaposvári Gschwindt András remeke.
Munka és ünnep
Két tok is van a késhez. Mindkettőt az ország talán legjobbjai készítették. Az egyik a fotón látható gyönyörű, nemesen egyszerű, erős, barna munkatok, melyet a gyönyörűen dolgozó Hoschstein házaspár (Klára és Tamás) készített. Mindig gyönyörködöm stílusukban. Ez fűzött marhabőr. A másik tokot „Kuvasz” barátunk készítette. Amúgy Kovács Zoltán a becsületes neve, de a szakma és barátai nem így hívják. Ez a tok sajnos nem látszik, mert a fotózáskor még nem volt, azaz a fekete, dudoros rája bőr, amin a kés van, egyik összetevője a fekete marhabőr mellett ennek az ünnepi, díszesebb toknak.
Még egy érdekesség, ami finom ízléssel egészíti ki a kés harmóniáját. A markolatszíj végén varacskosdisznó csontok vannak.
Összegezve. A kés ára megegyezés szerint alakul. Ezt tisztelettel írom. A szívem szakadna meg összekarcolva a pengét (habár az, maga nem ellenkezne a munkától). Kétségem nincs, hogy minden helyzetből kivágna, azonban ez ékszer. Ez egy gyönyörűséges „kegytárgy”, kőkemény pengével, tökéletes markolattal, professzionális tokokkal és rendkívüli vágóképességgel. Azonban ez a remekmű minden részletében hozzáértő gyűjtőknek való mestermű, de ez övedre is felfűzheted.
Makrai „Ales” Tibor István
Megjelent a Kaliber 2007 Május (109.) számában.